Kedves Szülők, kedves Cserkésztestvérek!
Szeretettel hívunk Benneteket csapatunk csapatmiséjére, amelyet
november 30-án, délelőtt 9:30-tól tartunk a Postástelepi templomban
(Érdi Kármelhegyi Boldogasszony templom és plébánia).
Ez a mise fontos alkalom számunkra, mert lehetőségünk nyílik megmutatni a plébánia közösségének, milyen sokan vagyunk és milyen aktívan működik a csapatunk. Épp ezért jó lenne, ha most is minél többen lennénk!
Kérjük cserkészingben érkezzetek, még akkor is, ha a kabát eltakarja – így is jelzi, hogy összetartozunk.
Szeretettel várunk mindenkit!
Kedves Szülők!
Hamarosan elérkezik a cserkészcsapat évnyitója, amelyet idén a Tárnoki halastónál tartunk!
Várjuk szeretettel a gyerekeket és családjaikat egy vidám, tartalmas délutánra, ahol rengeteg izgalmas programmal készülünk.
Kérjük, hogy a gyerekek hozzanak magukkal egy kis sütit, meg innivalót, amit közösen elfogyaszthatunk a program során.
A gyerekek (akinek van) zöld csapatpólóban érkezzenek majd, akinek nincsen, ők pedig cserkészingben.
Időpont: 09.13 (szombat) 14:00-16:00
Helyszín: Tárnoki halastó
Jó hangulat, játék, közösség és élmények várnak mindenkit – találkozzunk ott!
Kedves Cserkész Szülők!
Idén is nagy lelkesedéssel hirdetjük meg csapattáborunkat, amely Héreg mellet a Gerecse lábánál lesz Király kúton.
Időpont: 2025. júlis 14-20. (hétfőtől vasárnapig)
A tábor költsége: 45.000.-/ cserkész
https://forms.gle/cMHwJcMiQH3UGyXd7
Jelentkezni az előleg átutalással lehet!
Előleg összege 20.000.-/ cserkész
Közleménybe: Tábor díj előleg, Gyermek neve
Számla:
Rozslay Péter
Gránit Bank
12100011-18832134
Mivel csapatunk felszerelése még igen hiányos, így akinek van lehetősége, megköszönjük, ha többet utal!
(Sátrakat és konyhai felszerelést szeretnénk venni idén)
Kedves Szülők, kedves cserkésztestvérek!
Szeretettel hirdetjük Nektek, hogy idén nem a tábor keretein belül kerül sor a szokásos évi Próbára, hanem május 30-án a diósdi Kőbányában. Amit már most tudunk mondani, hogy a sikeres Próbát egy kis eszem-iszommal ünnepeljük meg, amihez mi készülünk, de minden hozzájárulást és felajánlást szívesen fogadunk! Jó készülést és jó munkát!
Kedves Szülők, kedves Cserkésztestvérek!
Február 22-én délután tartjuk az idei csapatfarsangot! A Kék Géza közösségi házban szeretettel várunk minden cserkésztestvért! Jelmezes mulatságra számítsatok. Valamint szokásosan kérünk szépen mindenki hozzon süteményt, vagy szendvicset, innivalót.
2025.02.11
Kedves Cserkész Szülők!
December 21-én szombaton délután tartjuk az idei cserkész karácsonyt!
16:45 kor találkozunk Diósdon a Szent Gellért templom előtt, ahol részt veszünk az 5 órai szentmisén. (A csapat nagyobb tagjai egyenruhában jönnek)
Utána a templom mellett a Kék Géza közösségi házban lesz az agapéval egybekötött karácsonyozás.
Ide kérünk szépen mindenki hozzon süteményt, vagy szendvicset, innivalót.
Erre az alkalomra minden Falkás cserkész családot szeretettel hívunk és várunk!
2024.dec.16
2024.júl.12
Kedves Szülők, Kedves Cserkésztestvérek!
Újabb hírek az idei táborról:
A tábor díja összesen 40 000 forint. Az előleg ebből 15 000 forint, ezt kérlek május 31-ig küldjétek el az alábbi számlaszámra:
Név: Szopkó Eszter
Számlaszám: 62 1040 3136 8676 8550 9077 1009
Megjegyzés: saját név és őrs neve
2024.máj.28
Idei táborunk július 17-21 között kerül megszervezésre
Mindenkit szeretettel várunk!
(később még további információkkal jelentkezünk!)
2024.márc.14